Szólalj meg bennem!

 
Verembe nem döntsz, hegyre sem emelsz,
nem hajtogatsz, mint friss-kezű szellő a nádat,
 
nem törődsz velem, Istenem,
sorsom mélyén hallgatsz, mint föl nem robbant
 
bomba aluvó vízek mélyein.
 
Tornyosodik a bűn a szivemen,
és már csak tompán érezem: mi bűn, mi nem bűn,
 
normáim elmentek veled,
nincs már külön a sáros és a tiszta –,
 
elkeveredtek bús hiányodon.
 
Szorongok, mint vihar előtt a föld:
lapulok, bújok, pislogok csönded szemébe –,
 
minden dörgésnél rémesebb,
ijesztőbb minden cifra átkozásnál,
 
– a halott anyák hallgatnak csak így.
 
Szólalj meg bennem, régen-hallgató!
mozgass meg, légy szél, szél, ami voltál is egyszer,
 
törődjél velem, Istenem!
mindegy: veréssel vagy simogatással,
 
csak érezzem, hogy van hozzám közöd.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]