Változó idők és változó erkölcsök

Némely kritikus milyen népbírósági szigorral ítélte el, különösen az ötvenes években, a l’art pour l’art művészetet és követőit. Kosztolányi, sőt Babits ellen is csattogtak, mennydörögtek.

Ma már mosolygok idomítható vakságukon. Egy előítélet foglyaként hadakoztak egy másik előítélettel. Nem beszélve arról, hogy acsarkodásaik közben tökéletesen elfelejtették: nemcsak l’art pour l’art művészet létezik, de van ilyen élet és magatartás is! Nem a pörösködésért mondom, inkább csak a történelem furcsaságai miatt, hogy ugyanaz a szocialista politika és eszmehatalom, amely egykor sanda szemmel nézte a művészet a művészetért fölfogás híveit, ma az idők szelídülése folytán, szavak nélkül is szívesen támogatja azokat az állampolgárokat, akik a l’art pour l’art élet és magatartás követőivé váltak. Ők azok, akik nem politizálnak, nem erősködnek, a tévét naponta önmagáért nézik, s az élet vonzó formáit minden szívsajgás nélkül ügyesen kisajátítják maguknak.