Ha volna életem

Ha volna életem, most várnék
ráérősen itt a hegyen,
ötvenöt karó-árnyék
sétálna körül lábujjhegyen.
Ötvenöt napóra árnya
lassítaná az iramom.
A fejem alatt hant volna a párna
s egy diófa: az irgalom.
Ha volna életem, most várnék,
mint aki meg se született,
csak egy burokban száll még
a szeplős anyaföld felett.
Várnék, mert itt már senki se vár,
porban, havakban gázol,
viszi magával a lófogú halál
rémét s távolodik magától.
Úszhatna kastélyszemű hattyú
a félsötétben, le a Dunán,
kísérhetné ágyúszó s lassú
percekig hangzó szívrobbanás,
nem állna meg akkor se senki,
elmúlt a csodák napja rég
s el minden ádvent. Kis szentjei
tömegsírban foszlanak szét,
koporsó nélkül, mint a lepkék.
Haló poruk itt érzem ujjamon,
mintha virágport dörzsölgetnék
egy időzített tavaszon.
Ha volna életem, most várnék,
magamra várva itt a hegyen.
Ötvenöt karó-árnyék
sétálna körül lábujjhegyen.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]