Esti kergetőzés

Kis, légi törpék: denevérek,
szállunk az estben, kergetőzünk.
Nyarunk még van, ihaj-csuhaj,
de nyarunk után lesz-e őszünk?
Egész nap csak az aszály cirpelt,
mint bolond tücsök bolond lukban,
és csak a szálkák keményedtek
vén fákban s kint a gyalulatlan
deszkakupacban. De ki tudja:
mi keményszik vagy lágyul bennünk,
mire a vadkörték megérnek
s a zuzmarás ég lesz a telkünk?
Hazákat hord el a szél most is
lábunk alól és mi csak állunk
tovább a teknősödő földön;
csúszik félre derekunk, vállunk,
csúszik az egész csigolyasor.
S a nyakkendőnk is, mint az inga,
kileng a halál szíve felé –
Meddig bírja még, aki bírja?
Ferde tornyok és ferde népek –
Buta látványnak maradunk meg?
Buta csodának? Víg turisták
tátott szájába hulló csendnek?
Kivilágított hajók úsznak
lent a Dunán, mint mozgó várak.
Múltunkból is csak ennyi marad?
Úszó romok, fénysebek s fáradt
zene a görcsös Börzsöny alatt?
Denevérek: kis, légi törpék,
a kergetőzést hagyjuk abba.
Remeg a testem, mint egy gőzgép.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]