Húsvét után még egyszer húsvét

Benő a fű, a repce, a paréj.
Közülük pislogok ki,
 
mások kedve miatt
 
ebből a gyilkos nyárból.
Fönt, a helyemen, vércsék köröznek büszkén,
mályvaszínű májuk hízik a kárörömtől.
Valamikor a húsom is lobogott,
nemcsak a hajam. S nem féltem
 
magamat eladni
 
egy-egy virágáruslánynak.
És most fülbemászó hangyák járnak keresztül-kasul rajtam,
s hallom, hogy csöndben énekelnek.
Nem, nem. Inkább a néma por öle
vagy a kegyetlen föltámadás:
 
húsvét után még egyszer húsvét!
 
Kések, virágok az ujjaim közt
s fűszálként fölmagasló templomtornyok,
melyek itt a kertemben is az égig nőnek.
Gyertek el hozzám, akik minden életemet
ismertétek, és érintsetek meg, mint egy falevelet.
 
Nem vagyok nála több,
 
de nem vagyok kevesebb se:
susogok, lengek, megtanítom újra beszélni magam:
a számat, a lábamat, mind a tíz kezemet.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]