A kifestetlenül maradt szemek elégiája

Levél Andrew Motion angol költőnek
Sose láttalak, nem tudom, ki vagy.
Miféle álmok alkalmazottja s miféle
polgár? Testes? Nyúlánk? Bolyongó, finom
ködember Angliából? Lovak, kutyák
barátja? Vagy a csipkés öbölben
horgonyzó sirályoké? Csak néhány
versedet olvastam ma éjjel egy vadonatúj,
csikorgó könyvben. Hó, hó mindenütt,
ahova lépsz, ahova nézel, ahova
zsebkendőt ejt le a földre Isten.
Talán a hófehér alkonyatot is
te találtad ki Essex körül, te, aki évek óta
egy kórházi ágyhoz zarándokolsz. Sehol
semmilyen hosszanti gyászcsík a tájban
Angliád földjén. Sehol egy levéltelen
fekete fa, fekete pózna, fekete erdő.
Sehol egy könnyű koporsót cipelő,
fekete madárcsapat. Áruld el nekem,
ki az a titokzatos élőhalott nő fehérben
ott az ágyon? Az az örökre behavazott,
lélegző test? Anyád? Barátnőd? Feleséged?
A kívülről szétzüllesztett éden Oféliája?
Mintha valahonnét én ismerném azt a
lélegző asszonyt. Fején és mellén
a kés vágta sebeket, szemében a felejtés szakadékát.
Kihullott, fekete haja ott hánykolódik
ma is a benzinpárás, utcai forgatagban,
a villamosok tengelyére rátekeredik,
sziszeg, sír, forog, aztán kivágódik
a munkába siető vállak fölé s föl ide, hozzám,
a világtalan, remegő szobába, hol
szemfestékes doboza is itt van,
mintha kiszáradt tó volna vagy kialudt vulkán.
Ha majd találkozunk egyszer, elmondom
neked is a kifestetlenül maradt szemek
történetét, s a korán elaludt
kórházi gyertyákét is a havazásban.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]