Hetedik napja

Neked írom ezt a suhanó verset,
 
siess, ha tudsz,
 
ne várd meg a holnapi estét.
Hetedik napja bámulom már a döglött homokdombokat
ebből a kopár szállodából s az unatkozó, kis erdőt.
 
Óriás varjú eszi benne a havat,
topog, cikákol, aztán elrepül ferdén
észak felé. Mintha fekete húscsomó
szakadna ki belőlem szárnyra kapva.
Nem akarok már az órára nézni egyedül,
a kenyérre, a késre, a test
 
hirtelen támadt, sötét krátereire.
Valami elfojthatatlan, földi susogás
 
készül a számmal újra megszólalni,
 
s nem akarok már többé
egyedül reménykedni magamban.
Siess, ha tudsz, hideg szél fúj itt
 
az ország szélén,
fázik a kezem nélküled,
 
mint az őrtálló katonáké.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]