Tapsok és lámpák fényporában

 
Gügyögjünk, gügyörésszünk,
 
beszéljünk pöszén a halálunk előtt,
hadd röhécseljen rajtunk az arcrángásos múzsa,
 
foszforeszkáló hajában döglött pillangókkal
 
hadd viháncoljon Szent Iván éjszakáján.
Itt mindenki úgyis csak hacacárézni akar
 
s velőtrázóan szórakozni. Rázza farát
 
a zene is, akár a hideg kurvák.
A stadion megvilágított gyöpén
 
ő most a bálkirálynő.
 
Minden jövőnk elmúlt már részletekben,
 
elmúltunk kicsit mi is: hát elő
a nyakban lógó cuclikat, fiúk!
 
A hamis anyacsöcs kései gyönyörétől
 
összeszalad majd bandzsán a szemünk,
összeszalad szánkban a nyál és csiklandozva
 
megiramodnak tán még a nedveink is!
Egy fehér ökörfejet nekem, hogy vihogjatok,
 
neked pedig egy karneváli patkányt.
 
Földrésznyi disznóólakat, romokat s földrésznyi
 
kaszárnyákat avatnak a nevünkben folyton.
Fölcsattan az ünnepi zene mindig, de a tamburmajorok
 
már derékig vérben állva csontváz-trombitásoknak
 
vezényelnek, hát mért ne pukkadozhatnánk mi is, mi
felnőtt senkik, a bordák mögött suppogó tüdőkön?
 
Mért ne göcöghetnénk kéjesen, mint a
 
Századvég Vidám Kocája, aki rohamsisakban ül
egy cirkuszi selyemágyon s tapsok és lámpák fényporában
 
kifent henteskésekkel csiklandoztatja magát?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]