Mint titkos megbízatás

Jönnek sokan és nézik arcomat,
 
megsüppedt szemem elborulásait nézegetik:
 
maradt-e bennem élet
 
a késsel rám támadó, mocskos Kéz után,
a léleksebzés után maradt-e mosoly?
Szobám négy sarkából cigarettafüst
 
tekerőzik föl kígyózva a tompa mennyezetre,
 
mint testvéri jelzőtüzeké.
Faluk üzentek így egymásnak némán:
 
mikor ölni és fosztogatni zúdult a török.
Ottkint jegenye zúg s egy fáradt
 
utasgép araszolgat az égen hazafelé.
 
Húznák szememet magukkal ők is,
 
de nagy térségek nyílnak ki bennem váratlanul:
hajdani ökörcsapásos mezőkön hadakozik
értem a végvári ősz. Hallom és látom:
 
szalma ropog, csont ropog s fakó nádkúpok közt
 
fölriasztott tüzek csaponganak,
s űzött fácánok röppennek föl a gazból vörösen,
 
mint lenyakazottakból a vér.
Nyitott sebemmel ott fekszem most én is azon a mezőn.
 
Felhők jönnek rám és vágtázó, idegen lovasok.
 
Hányadik testemet tapossák újra bele
hazai földbe? Sár, ganyé, keserű fű a számban.
 
S édes hazám földjétől öklendezem.
De érzem s tudom: rám talál majd a szél,
 
hajammal elszalad s holtak kezét
 
érintve visszatér újra.
S ez az érintés élni kényszerít engem minden időkben,
 
mint titkos megbízatás a gyöngéd vértanúkat.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]