Verődöm, vonszolódom

Hol a hazám? S hol vannak határai?
Üstökön ragad ez a rokontalan, dunai szél
 
s hurcol északra, délre, délkeletre.
Az erdők megfeketedve állnak alattam,
 
mint kiégett, gyalogsági laktanyák.
Ütődöm kőnek, csillagnak, a tél gyémántos oszlopának
s a csonkaság emlékhelyei kíméletlenül fölsajognak.
Nincs semmi itt, amit nagy lélekkel
 
el tudnék felejteni. Nincs semmi itt,
 
amit öröknek hinnék! Ó, hány Mohács
zivataros délutánjából kellett kimentenem a
 
reményt, hogy ez a mai nap is még
 
a mienk legyen.
Verődöm, vonszolódom régi határtól
 
új határig s fölnyög hozzám a letaglózott
Börzsöny, Balassi horpadt sírja
 
és én újra rémülten nézek hátra:
 
mögöttem mintha kipusztult madárfajok tolla
 
kavarogna a vörösödő alkonyatban.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]