Titkokat súg a hó

Nem tudom, hova indul velem
ez a januári hóesés? Megunt körutak
kényszerképzete vagyok: kirakatok
tükör-szemében újra és újra fölbukkanó bűntudat.
Én e városba élni jöttem: ideget
s álmot fölajánlani, zöld emlékeit
huszonegy tavaszomnak, most pedig
muszájból győznöm kéne: megtérdepeltetni
rangos senkiket a hóban a saját kapujuk előtt.
Néha óriásnak képzelem magam,
aki betonfelhőket lököget arrébb,
néha egy porszem rokonának. Cserélgetem is
alakomat, mint a menekülésre
kényszerített Isten. Lökdös a szél
a királyt választó Duna felől: beljebb, beljebb!
A Vígszínház fodros homlokán vénasszony egykedvűség.
Megnézem jól magamnak s elfordulok.
Titkokat súg a hó fülembe, megyek tovább.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]