Esztergomi nyár
| Ott feküdtem veled a puszta padlón |
| nyár volt, a deszkán átvilágítottak este a margaréták |
| s a bokros futóka fehér lámpácskái. |
| Ha bárki csonkának lát és elesettnek téged, |
| hisz tudtál nevetni fakuló sebeiden, |
| hogy karnyújtásnyira járhatsz a zsúfolt szilvafáktól, |
| tudtál egy ország szemében könnycsepp lenni, |
| ha rég elveszett hegyeire gondolt. |
| Esztergom felől harangszót himbált a szél |
| látlak most is, ahogy belekapaszkodsz |
| és hintáztatod magad a dombok fölött. |
|
|