Verssel vigasztal valaki

Hallod? verset olvas valaki nekem a telefonba,
 
vigasztal halottaimért,
 
magamért,
 
havazást ígér homlokomra,
havat a közös fekhelyünkre,
 
ágyra, erdőkbe, tegnapi virágok csontváza fölé
s gyógyító csöndet egy szelíd pincében,
 
hol földarabolt szilvafatuskók
 
égnek majd lobogva,
az asztalon bor lesz,
 
kenyér
 
és vöröshagyma,
éles kés fénye, mint a túlvilágé
s az időtlen, fehér pincefalon
 
a jövő századok felé vonul
 
egy seregétől elszakadt hangya.
Hallod? amit mond, neked is mondja:
 
nagy, fekete szárnyakkal
 
ne csapkodj bele az éjszakába,
 
gyászba, koromba,
nem vagy te angyal, se kondorkeselyű,
egy édes ország egyetlen lakója vagy,
 
halálraítélten is az enyém!
 
a kontyod csuklómra
zuhan minden este
s hátaddal együtt fordulok
 
az északi csillag felé –
Nézhet ránk holnap fegyver is,
bogáncsos szemmel a félrevezetett haza,
nekünk már nem lesz szükségünk irgalomra:
mindent megéltünk, ami élet,
 
mindent, ami korai haldoklók gondja –
Nézd: szállong is már a megígért hó
 
párban haladó lábnyomunkra.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]