A tizedik este

Este van újra,
 
már a tizedik este.
A jegenyék ma is leengedik
 
a hajukat éjszakára
s talpig feketében a kertkapu páros dúca.
Olyan a csönd,
 
mintha valaki
 
verset írna egy haldoklóról.
Olyan a csönd,
 
mintha egy haldokló írna verset.
Valahol most
 
egy éjszakai gyorssal kéne robognom
 
Belgrád és Fiúme között
 
s követnem titkos küldetéssel
 
a történelem néma átutazóját
 
a halál-fésülte tájon:
 
mit ír, milyen térképet rajzol
 
egy újabb szenvedéshez
és közben nézni hosszan a karszti hegyek
 
Fekete Madonna képét,
de csak ülök magamban, falhoz támasztott háttal,
 
mintha még nem volna vonat,
nem volna történelem, szorgalmas álom
csak a te beomlott, beteg szemeid sötétednének
a földön
mind a négy égtáj felől.
Este van újra,
 
már a tizedik este.
Olyan a csönd, mintha valaki verset írna
 
egy haldoklóról.
Olyan a csönd,
 
mintha egy haldokló írna verset.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]