A lángész itt sétált mezítláb

Kodály Zoltán emlékére

 
A lángész itt sétált mezítláb a hegyi réten,
túl a nyolcvanon s Istennel beszélgetett,
de látszott rajta, hogy közben
a lepkékre gondol,
azokra a hancúrozó kék, fehér, sárga láng-darabkákra,
melyek fölgyújthatnák az erdőt.
Megállt s lába nagyujja
ámulva nézett egy vakondtúrást.
Mozgott, púposodott a porhanyós föld,
mintha rég halott barátai keresnének
vészkijáratot a temetőből.
Dolgozzatok csak, kedveseim, dörmögte nekik kajánul,
a csontom még teli muzsikával
s ha fölértek,
zene fogad majd benneteket,
fűsusogás és mátrai szél
és gyöngy kopog az égből, mint meggyászolatlan
betyárkoporsókra húsvét napján
s jártok a gyöngyön mezítláb,
ahogy csúsztatott lábbal én most a báránykás fűben,
szemetek helyén kék mennydarabkák,
hogy látva lássatok,
hogy látva lássatok.
 

GALYATETŐ, 1981

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]