Hozsánna, rózsák

Szedelőzködjünk, vérünk elfolyt,
ami igaz volt: hasztalan volt,
ami élet volt s fájdalom volt:
az ég süket fülein átfolyt.
Selyemharisnyák többet értek,
ha megpörkölte őket az ének,
a kamillával leöntött dombok,
ha mögöttük egy konty leomlott.
Évek, éveim, jobb lett volna
térdig járni a virágporban,
szeszpalotákban ferdén állni,
Magyarországot ködben látni,
ködben, hó mögött, hideg este,
lámpa-szemű macskákat lesve,
zenebonázni vagy csak bőgni,
hóban vérfoltot örökölni.
Jobb lett volna magamat lánggal
etetnem s nem politikával –
Hozsánna, rózsák, ti nagyfejű
virág-kutyák s hozsánna, tetűk!
támadjatok rám s marjatok vadul,
hadd nyögjek én is halhatatlanul,
sírjak, nyüszítsek, mint aki kihal,
számon a vihar zsoltáraival.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]