A folyó

Hová viszel, folyó?
Az iszapod vagyok,
világító tajtékod, habod.
Hová viszel, folyó?
A tavalyi nád
úgy metszené a torkomat át,
mint a kéjgyilkosok.
Hová viszel, folyó?
A szeretőd vagyok!
Állnak partodon a fák,
mint vonatot búcsúztatók,
városok, vasművek, temetők,
löszfalak: madárpaloták.
S éjszakádban a halak, mint nyomjelző lövedékek,
mellkasom ütik át.
Halottad mégsem leszek!
Hová viszel, folyó?
Kikötőidben sötét vashordók: májusi dobok.
Befogva a szélbe: négy jegenye
partodról a mennyboltra robog.
Hová viszel, folyó?
Végig fél Európán,
napsütötte beton közt,
kődíszes vaskapukon.
Hová viszel, folyó?
Testemen túlra,
határaimon át – –
Ég ablakmosói, fák,
ne kenjétek szét arcomat,
odafönt ragyog.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]