Megkívántam a bujdosást már

Ébredek, csupa hó az utca,
délre már csupa mocsok –
A kémények vén királyai
bagótól bűzlenek,
füstös a szív, füstös a torok.
Ragyognék,
de mint a téglabánat: vörös Nap,
vörös a fönti ködben.
Nincs kedvem vele vetélkedni –
Leszek inkább egy feketedő
fa gondolata, szem a szemekben,
csuromvér állathomlok
a bársonnyal bélelt kirakatban,
hisz túl sok a csőd úgyis naponta
s eljön valamennyi kísérteni,
korom-szmokingban,
halál-szmokingban,
benzinbe fulladt lepkével tenyerében;
eljön a csábos húsdaráló
maszkjában; rózsacsokrukat
különrepülő hozza!
Ha jönnek, jöjjenek, akár a katasztrófa,
csak ne én legyek mindig a bamba,
a zuzmarás ripacs, ki tüntet s ágál.
Megkívántam a bujdosást már
magam elől is napvilágnál.
A másnapot! A másnap fényét!
A hó hálóján fönnakadt kéz
szaggatását, mikor a csontban
a behavazott világűr fáj.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]