Töredék a hetvenes évekből

Csonka szonett
Aludtam, várakoztam, töredeztem,
egyetlen fűszál árnyékában fakultam évekig,
lestem az égre fölérő kezeket, mit kutatnak,
a Holdra induló szemek fölajzott seregléseit,
de csak a képek, a hírek, a megunható csodák szaporodtak,
szemétbe hulló hajszálaim, de csak a bujtogató
ipari álom nyomult felém éneklő kilincsekkel
s a földrészeket egymásba pörgető, nagy szárnyas ajtó,
de csak Magyarország korán jött zúzmarája
ült rá megint a küszöbömre. Hiányos életemmel
hát fényeskedhetek újra: magam gyártva magamnak
még a levegőt is; világűr-farsang másnapján az árva
szavakat, ideg-fényt, ideg-csodát; ami sír, ami ölel
s a csontomon át üzen a szememnek.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]