Májustól májusig

Esténkint ittuk a bort, kint az eső esett
s a nap törmelékei közt
mindig egy idegen kéz kotorászott
és hallgattuk: most foghíjas fésűt recsegtet,
most üveget, most porcelánt, most láncot
s a padlónyíláson át
óriás tűket szurkál bele a levegőbe.
El kellett veszítenem a szememet, a fülemet,
hogy egyedül lehessek veled,
el kellett veszítened magadat, hogy tested kártyáit
újra kioszd.
Nyúltam a csuklódért, a melledért, mint aki
lábujjhegyen érkezik haza –
májustól májusig álmatlanul.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]