Vendégeim

Páskándi Gézának

 
 
Nyitva az ajtóm, lépjetek be négy égtáj
menekültjei. Ez itt a legkisebb haza; az utolsó
búzaszemből kicsírázott ország. Nektek is,
nekem is maradék.
 
Itt fáradtságtok is hazatalál s a másutt
semmitmondó nyelv itt még a világ ura. Gyere,
Örömrontó Angyal küldöttje, te, bor-tócsák közt
száguldó motoros, a bőröd benzinszagú,
halálszagú, megérkezésed: seb s üszkösödés
ellen kiáltó száj is. A Kárpátok keménygallérját
gombold ki nyakad körül.
 
S te Apa s te apának Fia, gyertek ti is!
 
véső-karúak, koronás gyökerek szobrászai,
 
a házam teli tuskókkal, kezetek hiányával.
 
Az ideiglenes szállások küszöbére odaszögezve a nyár,
mint a tűzvész. Utolsó
esély napszámosai, át a tűzön, a keresztbefekvő
isten testén át, ahogy lehet! Látnunk kell
egymást, hogy láthatók legyünk, hallanunk
egymást, hogy hallhatók.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]