A harmadik nap esni kezdett a hó

Az első nap arra volt jó,
 
hogy mindent elfelejtsek;
a második arra, hogy mindenre emlékezzek.
S a harmadik nap esni kezdett a hó.
 
És megszületett a sejtelem,
 
hogy mostmár mindig esni fog,
 
homlokodtól a szádig,
 
szádtól az ágyékodig,
 
végig a tested hosszán,
 
végig az életemen.
Havazni fog a mennyezet, a telefonkagyló,
 
ha fölemelem,
az elmosódó gyerekkori ég, ha hátranézek.
Megrekedt fák és megrekedt kazlak közt is
 
csak a hó kísértete kószál,
 
az elsötétített földeken megül,
 
a háborús menekülőket megkoronázza.
És tudtam már, hogy nem leszek egyedül,
elkísér ez a hóesés, ahova megyek,
leül mellém a vonatba,
átkel velem a tengeren,
füstölgő autógumik s levegőtlen városok
 
éjszakájában
 
megszólít anyanyelvemen
 
s országokat hódít nekem,
 
mert országot hódítani
 
te akartál
s ha már hazám se lesz, mert nem lesz erőm
 
vallani róla,
bezárkózom ebbe a havazásba,
mint aki fehér inget vesz föl,
fehér inget az utolsó napon.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]