Ha nem tudnám

Már rég meg kellett volna szöknöm,
már rég meg kellett volna halnom:
a földalatti nagy képtárnak
fölajánlani arcom.
De minden nap visszatart valami:
egy temetés, egy meghívás, egy hajszál,
mit úgy emel föl két ujjam a földről,
mint fémcsöveket daru, hajó-berakásnál.
Egy síró test, egy eszelős papírlap,
száműzött kéz, mely simogatni vágyik
s lávát ömlesztő, sárga napraforgók
tombolnak életemért a kifulladásig:
Fölkap a szél egy maroknyi hazát
s kiszámítottan a szemembe vágja,
hogy amit kikönnyezek, az legyen jövője
s pillám gyepűje: országhatára.
Ha nem tudnám, hogy semmi se marad
a könnyekből, hazákból, mosolyokból,
már rég elárulom ezt a rémuralmat
s nézem a földet nyirkos kutyaólból.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]