Sóvárgás nemlétező sárkány után

Sárkány,
Sárkány, ha volnál,
Szent György lehetnék:
gyönggyel-kirakott szakállú ellenséged.
Kezemben vaskos dárda,
páncélruhám: a kiveret ég.
Jönnél,
Jönnél, romlás-lakodalom násznagya,
körötted sistergő nyál, hamu-tajték
s én már
s én már a közelségedbe beleszeretnék.
Leheletedbe, húsodba,
kacsalábakon vonagló szörny;
rücskös hátad tejutam lenne,
országutam kimeszelt mennybe.
Táncolnék előtted, mielőtt beléd kötnék,
megmutathatnám: ki vagyok,
a fejemben lakó tűzvészt,
a lábamban lakó csillagot,
undoromat s aranyszabályát gyönyörömnek.
Recsegne alattam a föld, mint a venyigekéve:
halálzaj a fülednek.
A szerelem sovány angyalai
kikönyökölnének az ablakokba,
lesnék: hogyan rúgom be koponyád ajtaját szögcsizmámmal
s hogyan vágom a vasat oldaladba.
Recsegne húsod, véred falai beomlanának –
Harangszót küldene isten utolsó biztatásnak.
S csődöröm mintha bádogon taposna,
bőröd mezején tiporogna.
Férfi diadalomat szétnyerítené,
hogy a szája is fölhasadna.
Fejében isten kantárja: a Hold,
minden időket beragyogna.
Sárkány,
Sárkány, ha volnál,
Szent György lehetnék,
magam vitéze, ellenséged
s a halálodba beleszeretnék.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]