Ballada a régi idők modorában

Hol a vaktükör
s a koronás hajcsat?
Százesztendős fiókból szedd elő!
Hol a rozmaring-sebző csizmasarkak,
vérágas keszkenő?
A múlt idő jege, hava,
és széttört-üvegű lámpája: a Hold?
Halott nagynénéd teste hol van?
Betyárok szeretője volt.
Szűzmária arca aranyban,
az övé erdő-harmatban ázott.
Présházak templomfala közt
őt imádták, ő volt az áldott;
hodályok boldogasszonya,
zöld vásárok szerencsehozó nője.
Szoknyája: erdőtűz – a fél Bakony
ötször leégett tőle.
Virágai üszkös facsonkok,
ijedtsége a halvány tél volt.
Almában kés úszott a két melle felé,
de a pengébe belemarkolt,
és mint a jogart, úgy tartotta,
haláláig szorította.
Ajánlás
Ha ölellek, ölelem őt is,
a kést, az erdőt s ami nincs már,
betyárlovak csontos fejét
egy éjszakai csordakútnál;
a földet, amely téged is vár:
csípőd, derekad temetőjét;
a hajnali fák országát, hol elrejtőzhetsz
és kiabálhatsz a jövődért.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]