Házimuri

Arany-zöld bort nyakaltunk
harangszájú pohárból,
s éjfél felé már minden
megkondult, mihez értünk:
a félhomályú bura,
az üvegtál, az ágyvég –
s a szekrényajtó dobján
végigszaladt az ujjak
zápora, förgetegje.
– Gyerünk, a széket szórd ki,
legyen helye a táncnak!
jaj, meghalnak a lányok,
szoknyájuk mennybeszáll majd,
szeressük előbb őket.
Anakreont is hívtuk,
de ő csak rádiózott
és egyre sápadtabb lett.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]