Szabálytalan vers egy földrajztanár halálára

Turista-bakancsban a férfi
átgyalogolt a túlvilágra
s a felesége most sírva nézi:
visszagurult a hátizsákja.
Paprika, sajt, kenyér, szalvéta
fordul ki félszegen a zsákból
s egy Villon-kötet – zöld címlapján
hazátlan nőalak világol. – –
Tanár úr, kérlek, hova mentél?
a túlvilágon nincsen tenger,
se föld, se földgömb, arány, lépték,
tantárgyadat ott eltörölték.
Én láttalak még a katedrán,
pucér ujjad, akár a néger,
ott futkosott az egyenlítőn,
árnyéktalanul, pici széllel…
Egy sötét bagoly szárnyverése
szemed immáron eltakarja
s nem láthatod, hogy vonzó földed,
Afrika, e bronzkori balta,
hogy vág bele az üveg-század
kivilágított éjjelébe.
Kígyókoponya, majomcsontváz
virít a Hold-sátor előtt –
ha arra tévedsz, el ne mélázz,
szörnyeket látó faszobrok
varázsolják el az időt:
rabszolga-századokat űznek
föld alá, déltől estelig:
szegény négerek erdejéből
a gazdag istent kiverik. – –
Te, halálontúli turista,
holtak közt is földrajztanár,
Afrika sivatag nyarából
száll föléd egy korom-madár.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]