Tavaszi előjáték

A fanyar március, hátrálva téli bálványoktól,
nyomul már felénk, akár a fecske-had –
fölizzanak déltájt a tűzfalak
s a gyár körüli kőpalánkok.
Tócsák, kültelki vadvizek,
megéltem ismét ezt az órát:
itt járhatok, ahol a kormos utcák
pontosan olyan hosszúak,
ahogy szerelmes lábak elgondolták.
Amerre nézek, mindenütt
saját fényességem vakít –
Szárnyaló vízsugárral mossák
a csarnokok ablakait –
s a vékony jegenyék fölött,
a szénnel rajzolt láthatáron
fémgömb villódzik, mint galambbegy
kúpcserepeken vagy faágon.
Mit álmatlanul elvesztettem,
megkeresem most a tavaszban:
Nap-üstben olvadó vasakban,
szerelemben, mely megoszt engem
s ha elárul is, halhatatlan.
Vonat fut, hajrá csak vonat,
sodródó árny a korafényben,
olyan vagy, mint kalandorarc,
mit irígykedve sokszor néztem.
Ne állj meg, szél dönt sorompókat,
a tavasz gyalog jár, mint Vénusz,
utak és felhők fordulóin
várja a fényes csavargókat.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]