Vörhenyes köveken

Ültem az oroszlánszobor tövében
vörhenyes köveken,
nem tudtam semmit életemről,
csak azt, hogy egyszer újrakezdem.
Verebek ugráltak a fűben, akár a hülyék,
fejüket földre húzta néha
valami nehezék.
Hallottam: dühös ág ropog
mögöttem,
mint forradalmakban a géppisztolyok
s üveg sikolt,
autók szirénáznak
s egy lány haja vörösen, mint a vér
elborította az utcákat.
Nem volt még semminek jövője
s nem volt már múltja se –
a nyár, mint halotthamvasztó izzott:
rózsával befűtött kemence.
Csak a kövekben mozdult valami,
csak az elpusztíthatatlan vízben a hidak alatt –
rohanó őrültek háza: sárga villamos,
csak a te kerekeidben,
csak a te vasaidban.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]