Szőlőhegy, háború előtt

Akkor még nem volt háború
s nem voltak itt ez értelmetlen kövek és gerendák:
a pusztulás anyajegyével megjelölt romok –
A pincék homlokán, fönt, napóra villogott.
Egyetlen hosszú nap volt itt a nyár,
egyetlen hosszú nap volt itt az életem.
Ültem hullámzó cseresznyeágon, drótként kifeszült szeleken
s nem is emlékszem igazán:
gyerek voltam-e vagy madár.
Akkor még nem volt háború
s nem voltak halottaim, kik az idő törmelékei közt
feküsznek, mint a rongybabák –
Vasárnapló legények itták a vad novát
s nézték a csonka Holdat: isteni rézfokos volt,
melyet egy betyár az ég gerendájába belevág.
Akkor még nem volt háború
s nem kellett egyetlen szorongás
és egyetlen bosszú bűvöletében élnem –
Úszott a Nap a szarvasok szemében
s szép neve volt a Földnek,
gyermeki szép neve volt.
Birsalmasárga hegy, pincék és seregélyek,
a piros szőlővessző időmön átparázslik.
Mindenütt nyár van most is,
de ez már másik –
visszhangot keresek és társakat, hogy éljek.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]