Szeptemberi nők

Megint túl sok nő kószál az utcán,
megint túl sok nő kószál szívemben –
Kövek közül néznek rám a rózsák
világvégi nagy ijedelemben.
Aranyszájú szeptember a dombon,
kiáltani kéne most a nőknek:
vessék le a felhőket magukról,
rúgják le a kígyóbőr cipőket:
hűl ki a Nap, vakrozsdás birsalma,
hideglelős reggelek zörögnek –
mezítelen talpuk parazsával
forrósítsák újra át a földet:
melegítse Afrika-csípőjük,
hogy hózuzmó soha ne borítsa
s ne ússzon a világ, ez a bolygó,
vacogtató korszakokba vissza.
Városok, mint fecskék gyülekeznek,
csattognak a tetők: bádog szárnyak –
Nők: páráló, nyári világrészek,
ami csak él, tifelétek árad,
hazán-túli hazák, másvilágok –
arcotokba diólevél csattan,
őszi pofon, de ti tovább mentek
súlyos porban, nehéz sugarakban.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]