Anyám fekete rózsa

Anyámnak fáj a feje,
 
nem iszik feketét –
anyámnak fáj a feje,
 
nem szed be porokat;
 
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
 
szótlanabb sápadtsággal
 
söpröget, mosogat.
Anyámra durván szólnak
 
jöttment idegenek?
anyám az ijedtségtől
 
dadog és bereked;
 
sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze;
 
ne bántsa többé senki,
 
félelmét ne tetőzze.
Anyám utakon lépdel
 
s nem jut el sehova –
szegénység csillagától
 
sebes a homloka;
 
vállára még az orgona-
virág is úgy szakad,
 
mintha csak teher volna,
 
jószagú kárhozat.
Nyár van égen és földön,
 
zene szól, muzsika,
anyám csönd-sivatagján
 
el kell pusztulnia.
 
Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
 
de egy se futna hozzá:
 
segítek, azért jöttem.
Anyámnak fáj a feje,
 
anyámnak fáj a semmi,
anyám fekete rózsa,
 
nem tud kiszínesedni.
 
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi –
 
Bejön egy madár érte
 
s csőrében elviszi.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]