És akkor majd látjuk egymást

Kuptor Dzsoni a volt őzmegfigyelő még őzmegfigyelő korában elhatározta, hogy szakít Weisz Gizellával. Egy estefele, amikor az asszony több együtt töltött óra után a boldogságtól lagymatag mozdulatokkal készülődött, álmos tekintettel leste a város felé tartó egyetlen autóbuszt, hogy hazatérhessen, az akkor még őzmegfigyelő bejelentette: nemsokára mesterséget változtat, ennél is bizalmasabbat, és akkor többé nem találkozhatnak.

– Azért, ha akarod, néha még láthatsz – vigasztalta Kuptor Dzsoni Weisz Gizellát. – Kapsz tőlem erre a célra egy távcsövet. Négy távcsövem közül az egyiket, és onnan – az őzmegfigyelő egy áfonyacserjével benőtt kis kupacra mutatott –, arról a halmocskáról bekukucskálhatsz majd az őzetetők mögé. Igaz, ki tudja, hol leszek én már akkor.

Weisz Gizella átvette a barnára és fényesre kopott; karcolt lencséjű távcsövet, és igyekezett tasakjába tömni a papucsa és törülközője mellé. Nem duzzogott, szeme tájékán inkább halvány derű tündökölt, mintha éppenséggel örülne valaminek. Mondjuk annak, hogy talán a távolból való szemlélés a szerelem egyik ki nem próbált kitérője, s akkor talán az elválás sem tartós és végleges: talán Kuptor Dzsoni állítólagos új mestersége is csak valami előre nem részletezett múló kis kaland, amelyből aztán megtisztultan visszaköltözik az ő ölébe.

De amikor a bizonyos új mesterség felől érdeklődött, Kuptor Dzsoni arca megkeményedett:

– Szigorú a világ. Új mesterség, ennyi legyen elég. Hogy micsoda, azt nem mondhatom meg.

Az autóbusz már valamelyik távoli kanyarban tülkölt a völgy mélyén, bizonyos volt, hogy nemsokára ideér, megfordul és Weisz Gizellát magával viszi a városba.

– Természetesen nálam is marad még három távcső – magyarázta az őzmegfigyelő –, és néha majd én is bele-belenézek valamelyikbe. Így meglehet, pont egyszerre nézünk a távcsövekbe, és akkor majd látjuk egymást.

Az autóbusznak onnan az őzetetőtől csak egyetlen utasa volt: a sofőr az elbocsátott asszony derűs arcát látta a visszapillantó tükörben. Mosolyoghatott is Weisz Gizella, mert néha lábához ütődött a tasakja, benne a kemény távcsővel. Ott maradt neki az a bizonyos engedélyezett kis halom, ahonnan betekinthet majd az őzetetők mögé, s ahonnan, ha ideje engedi, el sem mozdul majd addig, amíg egyszer meg nem pillantja Kuptor Dzsonit, amint vállán átalvetőjével, benne új mestersége titkos szerszámaival elballag az erdő sűrűje felé.

S ha Weisz Gizella arról a halomról, a kopár éleken sietve utána ered, meglesi, merre tart és hol állapodik meg, és ott a közelében kibérel magának egy nem engedélyezett kilátóhelyet, s onnan addig figyeli, amíg egyszer a volt őzmegfigyelő is távcsővel pásztázza a környező halmokat, akkor a vastag, karcolt lencséken át talán egyszer egymás szemébe néznek. Az akkor olyan jó lesz.