A zöld pizsamabéka

Érdi Betlehem

Nagy csönd van, a csend is elült.

Anyaméh, mély barlang a föld,

– perc percre – fényév cseppkövek

növesztik földig fényüket.

Hold sárga szalmát terít,

puha boglya, melenkedik

Mária, mellén tátika

kalingyál, virág-fia.

Körmét házacskák: tehenek

fújják. Füstnyelvük meleg.

Jégcsontú, vén kút, letérdepelve

hajol fölébe, hogy lehelje.

Patás, de azért illedelmet

tudó szél farkával legyezget.

De boldog és így meg nem állja:

titokban magában iázgat.

József ünnepélyes, komoly.

Az állatoknak szónokol.

Haján pöndör fény, gyalu-

forgácsa, fehér, napszagú.

Három felől, rojtos talppal

három meztélábas talpal:

akác, nyárfa, s valahol

egy szerecsen bodzabokor.

Bodza tenyerén gyöngyöket,

akác nyakláncot, fürtöset,

nyárfa meg madarakat,

nyarat hoz az inge alatt.

„Békesség, Néked, Mária!

Békesség, Néked, Tátika!

Nyarat hoztunk, gyöngyöt, virágot,

takard be kezeddel a világot!”

Mondóka

Csitt, csatt, csutka, csütörtök,

kisült-e már a sülttök?

Ha már kisült a sülttök,

én akkorát süvöltök,

hogy rögtön lecsücsültök.

Balázska, a kisördög,

idefut, meg odafut,

jól bevágja a kaput,

elviszi a sülttököt:

fújhatjuk a früstököt.

Májusi mese

Volt egyszer egy szeleske

ugri-bugri kiskecske,

amolyan semmirekellő

maszatos, májusi szellő,

akácleveles-szájú,

akácvirág-szakállú.

Ha a síró fákhoz ért,

utánozgatta a délt,

ha a barackfákra szállt,

épp olyan lett, mint a nyár,

este – mindenki látta –

holdfény volt a patája.

Most meg, látod, itt suhan:

Fuss utána, fuss, rohanj!

Csodakérő

Ajjajjajjajj, jajajajj!

Balázséknál nagy a baj!

Mért ez a sápítozás?

Hiába trónol Balázs?

Rí a tesó, rí a kesza,

a csoszika, a kiscica,

hites hívők, ateisták,

imádkozik a rokonság.

„Kicsi Jézus, arra kérünk,

tégy egy kicsi csodát nékünk,

ne kínlódj szent keresztfádon:

segíts inkább a Balázson!”

Három gyerekrajz

Ágh István, Ágh,

világos világ,

világot világol,

világol-világ.

Ágh Jutka, Ágh,

virágos világ,

világot virágol,

világos virág.

Ágh Eszter, Ágh,

virágos virág,

virágot virágol,

virágnyi virág.

Reggel

Gyönyörű, gyönyörű az idő!

Piros kiscsikó a nap,

a mélyből

most bukik elő.

Végigfut az égen

a kék füvű réten,

sörénye:

szép nevetése

csapdos utána…

Pattanj piros huszárom

falovadra,

vágtass, vágtassunk

a nyomába!

Csodák és csudák

Julian Tuwim után, szabadon

Egyszer júliusban

kéken havazott,

ebcsivitelésre

madár ugatott.

Füvek kék tavára

tehéncsorda szállt,

sárga égen zöld nap

kék dalt kóricált.

Virágok torkába

lepke fészkezett,

s mindez még egy percig

se történhetett.

Félig leeresztett

szempillámon át

néztem, ámuldoztam:

De csuda világ.

De hogy kinyitottam

szemem, a csoda

eltűnt, s minden szürke

lett és mostoha.

Minden fény s varázslat

köd lett, s jeltelen…

De azóta gyakran

behunyom szemem.

A holdról

A hold

– macska volt.

Kell erre

bizonyosság?

Hiszen még most is

megugatják

a kutyák és a kutyuskák.

Ha ott ül kevélyen

az ágak hegyében,

vagy: hátával sarlóz

a kémény tövében,

vagy: gebeszkedik a

lombok begyében;

hát még, amikor puhán

– macskatalpon –

átsettenkedik a

holdfény a szobán,

vagy az udvarokon

a hold-világa.

Futnak is a kutyák,

s a kutyuskák

az inaló holdfény

nyomába.

S így lehetett,

hogy egyszer

fölfutott

az égigérő fára,

az éjre,

hiszen mi mások

lennének

a vöröslő csillagok,

mint megvarasodott

macskaköröm-nyomok,

miket körbeforrt

az éjszaka

fekete háncsa.

Ezért

a kutyák

dühösen:

Vau, Vau!

S a hold

nyűgösen:

Nyau, Nyau!

Azaz

nem is szól,

csak összegömbölyödik

szerényen,

és mosolyog, mosolyog

az egészen.

Vigasztaló

Ficerének

Mi’ csinál a bikfic

bíbic?

Csorba csőrét csutakolja,

tollát-borzát föltorzolja

– sirri –

sír, rí,

foltos nyakát mutogatja:

bibis, bibis,

itt is, meg itt is.

Mi’ csinál a szeles

szöcske?

A fűszálat ajnározza,

kengyelezi, kantározza.

Hej, hó,

pejkó!

Sáska után sásvárosba

– sirr, surr –

messzire indul.

Mi’ csinál a búbos

banka?

Iját, fiját babusgatja,

esővízzel mosdatgatja.

Bíbbel,

búbbal,

nem gondolnak ők holnapra

semmilyen búval.

Mi’ csinál a kis

barackfa?

Barackot nyom kobakodra:

Így ni!

Nem kell hát

rí–ni!

A zöld pizsamabéka

egy paplanban lakik,

s akármi fura, néha

mindent bepaplanít.

Ilyenkor zöld a párna

és zöld a lepedő,

zöld lesz a kék, a sárga,

s a fehér is zöldellő.

A zöld pizsamabéka,

ha alszik, csupa sás

a sötét is, kikél a

zöldpuha szuszogás,

bicikliküllők árnya

forog a falakon,

mintha a nap hintálna

a tükrös habokon.

A zöld pizsamabéka

magát elfeledi,

a hold, a langaléta,

kis létrát hoz neki,

s ő úgy megy azon égig,

törékeny léceken,

ahogy az ember végig

a vékony éveken.

A zöld pizsamabéka

jósolni is szokott:

jó időt, margaréta-

mezőt, meg jó napot,

annak, ki komor felnőtt,

varázsol éghabot,

borotválkozni felhőt,

buborékpamacsot.

A zöld pizsamabéka

jósolna még sokat,

de hajnalra elég a

lajtorjahold foka,

álma egyre fehérebb,

nagyot bukfencezik,

kuruttyol még, felébred,

kislánnyá változik.

Vers, őszire

Hova fut a nyári szél,

a tavaszi szellő,

ha hullik a falevél,

az idő őszellő.

Hát te, fázós, hova mész?

Te erdő-didergő?

– Most nyit a nagy OTP,

aranyverő erdő.

Hát te, öreg, hova mégy,

a fényt fölkavarva?

– Tele van a föld s az ég

hullongó arannyal.

Aki egy falevelet

elkap, szerencsés lesz,

boltba mehet, mindent vehet

a szerencséjéhez.

Cigijére parazsat,

cicijére lángot,

ha a tél hómadaras,

jégvirágvilágot.

Napbansütött kenyeret,

hajnalhéjú verset,

mosolygós sírás helyett

sírásos jókedvet.

Szitakötő, mit kötsz

Szitakötő, mit kötsz,

fényszitát,

míg bukdosol, röpködsz,

réten át?

Mintha báli jégen

siklanál,

át a nyári légen

táncikálsz,

fűszáltól fűszálig

vonalat

húzol, alig látszi-

fonalat,

fényeid befűzöd

sás közé,

sás közé és fűzöld

nyár közé,

torzsra, nádbugára

hurkolod,

zsenge ágbogára

húrolod.

Csupa zöldláng-fullánk,

játszi férc

minden, ahol munkálsz

nyárlidérc.

Szitád, ha elkészült

felibe,

likjait befűzöd

semmibe,

s ha elunod azt a

limlomot,

holdszegre akasztod,

lógjon ott.

Aki azt eléri

– bár gyerek –

lesz egyszerre férfi,

s földöreg.

Telet foghat véle,

meg nyarat,

foghat mindenféle

madarat:

Földre, ha borítja,

az az ég.

Égre, ha borítja,

az a föld.

Tánc

Fogd meg a füled!

Így! Így! Így!

Hojszra és tüled!

Úgy, úgy, úgy!

Fogd meg az orrod!

Hüm, hüm, hüm!

Azt a lelógót!

Hum, hum, hum!

Fogd meg a vállad!

Bum, bum, bum!

Félre, ki ványadt!

Böm, böm, böm!

Fogd meg alulról

azt is most,

amivel flancol

a kis kos!

Fogd meg a hm, hm,

kolompod!

Ne add itt

a bolondot!

Him, him, him,

hüm, hüm, hüm,

bum, bum, bum,

böm, böm, böm.

Vers Balázsnak

Van az éjben egy vén juhász,

a csillagokat tereli,

furulyája is van neki,

vele együtt ki lalaláz,

danolni ki segít neki?

Na ki?

Ki az a ki?

Te vagy, Balázs!

És van a hajnalban egy lovász,

ki a reggelt kivezeti

az éjből, fényt velláz neki,

– napszőre gyémántvillogás –

ki csutakolja, nyergeli,

itatni ki segít neki?

Na ki?

Ki az a ki?

Te vagy, Balázs!

És van a délben egy halász,

ki árnyékát merítgeti

a fénybe, likakkal teli

hálója csupa villanás,

fényt fogni ki segít neki,

a hálóját ki emeli?

Na ki?

Ki az a ki?

Te vagy, Balázs!

És van énbennem egy vadász,

csöndjeimet csettingeti,

orvkezét félre ki löki,

hogy nem talált, hogy nem talál?

ki nem hajt fejet neki?

Na ki?

Ki az a ki?

Te vagy, Balázs!

Családi fénykép

Fáni mondja:

Jó a nyári esőnek,

mert elmehet esőnek,

ugrándozhat, leginkább

féllábon és mezítláb.

Ha én egyszer nagy leszek,

nagy, lakli eső leszek,

minden nagy rétre elmegyek,

minden nagy térre kimegyek,

minden utcán végigmegyek,

minden házba bezörgetek,

minden háztetőt megverek,

s azt kiáltom mindenkinek:

– Juhé!

Itt van a zuhé!

Balázs mondja:

Jó a napnak is nagyon,

gurigázhat szabadon,

ha csak egymaga játszik,

egykapura cicázik.

Ha én egyszer nagy leszek,

pirosló, nagy nap leszek,

minden nagy rétre elmegyek,

minden nagy térre kimegyek,

mindenkinek füttyögetek,

s a ház alól, a kert alól,

a madarak szárnya alól,

a dél s a délután alól

más se szól, csak

gól! gól, gól!

Tüske mondja:

Jó az estnek módfelett,

egész este fenn lehet,

a nyüzsgő-bozsgó álmokat

nézheti, a világokat.

Ha én egyszer nagy leszek,

egész este est leszek,

s ha egyszer odafönn eloltják

a hold kerek monoszkópját,

a felhőt magamra huzom,

de lábam nagyujját kidugom,

s amíg el nem jön az éjfél,

olvasok a csillagfénynél!

Ó, ó, ó!

Miért nem szabad, ami jó!

Áni Máni boltba megy

Áni Máni venni ment,

minden neve vele ment,

egy egész regiment.

Legelöl ment – hü, de vicc! –

három bohóc: Ic, Mic, Fic.

Utánuk két primadonna

sétafikált: Ani, Anna.

Majd egy mágus, Ánesz Mánesz,

aki mindenkit lóvá tesz,

s nemcsak lóvá, vasalóvá,

olló, holló és Zuglóvá.

Majd egy mosoly és grimaszka-

idomár ment: Ancsa, Pancsa,

s két cicája: Ancsur, Pancsur,

s ebdolmányban Pindur Pandur,

s végül, de láthatatlanul,

egy igazi ünnepi nyúl.

S ja, de nem szabad kifigurázni,

elöl és hátul a Fáni.

Áni Máni csak nevetett,

s vezette a seregletet,

s mindenki odalett,

aki nézte a menetet.

A rendőr majd hasraesett,

összevissza integetett,

a füttyös sípja berekedt,

berekedt és megrepedt.

Az újságos szava elakadt,

tátogott, mint a halak,

minden újságja megmaradt.

Az ószeres úgy meglepődött,

elejtette a sok göncöt,

a virágárus belepiroslott

az izgalomba, mint a csokrok.

A képárus meg úgy elképedett,

hogy megvették a képe helyett.

S mindenki egyet kérdezett

a rendőr, a virágárus,

az ószeres, meg az újságos,

a bekeretezett képárus:

– Hát ez hogy lehet?!

Hogyan fér el

kérem szépen

egy kabátban,

egy nadrágban,

egy sapkában,

két zokniban,

nadrágszárban,

két cipőben,

épp egy párban,

hogyan fér el,

kérem szépen

egy gyerekben

ennyi egy gyerek?!

Áni Máni csak nevetett,

s vezette a menetet,

s még kényesebben lépkedett.

Mert lehet-e gyereknek

fontosabb dolga,

minthogy elmenjen

a boltba,

a boltba,a boltba,

a boltba!

Kiolvasó

Fáni fönn a fán,

ül a Fáni-fán.

Mert ez a fa

olyan fajta,

csupa Fáni

fakad rajta.

Fáni-fán,

ül a Fáni

fönn a fán.