Iharkút nincs

TECHNIKAI OKOK MIATT 13-kor NYITUNK. A hulladékgyűjtő ajtaján barna tulipános függöny, olyan szomorú-fakó, mint a lakatlan ablakon. Öregasszonyt idéz, aki távoli gyerekeinél tölt huzamosabb időt, talán, ha nem halt meg. Szerződéses üzlet. Szomszédsága számítástechnikai bolt és éjjel-nappali presszó. A technika rajongói, századvégi értelmiségiek, műegyetemisták járnak a boltba, mely Pelikán-skatulya-kék, nagyzolós a Comodore több tízezer forintos áraival; Hardjust magnófejbeállító program, tisztítókészletek, festékszalag, monitorfilter, adatolvasó, Basic és felhasználói kézikönyv. A kopárlelkű presszóban ráérős egzisztenciák lógatják lábukat a bárszékekről, s melléjük a téren posztoló rendőr is gyakorta betér, mert unatkozik. Külső falát ne lásd! az omló vakolatot, ahonnan kilátszik a Budapesti Elektromos Művek rozsdás csöve, és két apró, pókhálós ventilátor áll a kirakatnagy ablak tetején. Csak aki megszokta, az nem gondol rá, ez a hármas szomszédság milyen valószínűtlen. Őszi park lassú szállongása a túlsó oldalon.

Törzsvendégei vannak a hulladéküzletnek is, nyomorult öregek és alul élő fiatalabbak a megülepedett házak nagy múltú hátsó traktusából, ahol macska sétál a gangon a kiterített lepedők alatt, s a magába néző vénség a nap járása szerint változtatja ülőhelyét. Onnan indulnak a guberálók járgányaikkal, leggyakoribb eszközük a babakocsi kerekes alváza, melynek picinyei már anyák, s tologatják a virágos napernyőcske alatt gyerekeiket.

Jobbról apró nénike, mint óriás dudor vászon gyógycipőben, nyugdíjazott, szürke takarítóköpenyben húzza maga után az újságpapírköteget. Technikai okok miatt 13-kor nyitunk? Nem hallja a déli harangszót a forgalom zajából. Arcára, mintha sápadt, pirkadó faleveleket ragasztottak volna kétfelől. Lerakja a felső újságköteget a lépcsőre, közepéből előhúz egy lapot, s olvassa, amit a kapualjban talált. Ismerőse mindig balról jön a pakundeklis szekérrel, kancsalít valami láthatatlan dudára, melyet sohasem szólaltat meg, bár pofazacskója jobbról balra telik és apad.

– Tornádó pusztított Iharkúton? Százezer halott, mamikám?

– Iharkúton éppen földrengés volt, csak kétezer halott, száztizenketten maradtak élve. Mi lehet szegény édesanyámmal? – sóhajt a mama.

– Mennyi minden van azon az Iharkúton, Veri mami? – álmélkodik az öregasszonyt ugratva a férfi.

– Akkor itt ez az újság, hallgassa! Hatvanhat napig hányódott a tengeren egy mentőcsónakon egy iharkúti házaspár, miután jachtjuk elsüllyedt. A nő ötvenkét, a férfi hatvanéves, a parti őrség mentette meg őket. Kár, hogy nem írták ki a nevüket. Persze, a Buzáséknak lehet jachtja, akié a kocsma, azé a jacht.

– A Mecsekből?

– Miféle Mecsekből? Hányszor mondtam már, Bakony az, Józsikám, Bakony!

– Ja! A Bakonyból eljachtoltak az óceánba…

– Kérdezd meg attól, akinek jachtja van, attól kérdezd! De olvasom tovább. A spanyolországi Iharkúton… ejnye… a magyarországi Iharkúton lópestis dúl. Eddig huszonkilenc állat pusztult el. Huszonkilenc gyönyörű ló, képzelje!

– Átszaladok a presszóba.

– Mennyit kell kórásznod azért a micsodáért, kiszámítottad? – Veri mama járgányára bevásárlószatyrot akasztott, benne tartja a pálinkával töltött kis, gömbölyű unikumosüveget, odaadja Józsikámnak.

– Huszonkilenc gyönyörű ló. A kocsmárosék két muraközi lova biztosan elpusztult az iharkúti pestisjárványban. Milyen jó húzó, erős lovak voltak, meg a Bereczék fogata, jézusmária!… Az egyik vasderes, a másik tiszta fekete. Jó gazda ám a Berecz, úgy hajt végig az utcán, mint egy parádés kocsis, nem engedi hozzájuk szegény apámat, az csak a ganyét hányja. Én meg finom úriemberekhez kerültem ide a Kende utcába. Aztán amikor demokrácia lett, a komonizmus, mondom, ott a cselédlépcső mellett nekem is jár egy lakás, mert hogy fiam van, nem igaz? Ez meg a Kellner Józsi lehet. Hallgatja? Kellner József huszonkét éves iharkúti fiatalember napenergiával hajtott háromkerekű gépkocsin utazott keresztül nyugatról keletre az országúton. A Solacrtice elnevezésű autón két héten át tette meg az ötezer-egyszázhúsz kilométeres utat Pápa és Iharkút között. Mindig ilyen sticches volt ez a Kellner Józsi, motorbolond. Most meg háromkerekű autót csinál, nem kell annak se benzin, se olaj, se miarosseb. Süt a nap, és már megy is. Mikor gyerek volt, ellopott az utcáról egy motorbiciklit, vezetni nem tudta persze, hogy hol a fék, aztán neki a szederfának, na, nem ment neki, mennél jobban meg akart állni, annál gyorsabban, neki a szederfának, megperdült, összetörte magát, kinn jajgatott az egész utca. Jaj, jaj… Kellner Józsi a Solactrice elnevezésű autón. So-lakt-ri-ce. De szép szó!

– Jó magának, Veri mami! Minálunk nem történik semmi. Teli zászlóval a híd, de én azért se megyek át Pestre. Izéljék! Jön valami nagy ember, én a dugóba nem megyek.

– Hát én megyek? Ne gondolja! De most figyeljen! Magyar Rendőr! Mi nem történik a Molnár Mariskával? Október tizennegyedikén, a reggeli órákban megjelent a rendőrőrs irodájában özvegy Molnár Sándorné iharkúti lakos. Ez az asszony azt jelentette be, hogy hajnaltájt ismeretlen tettes az udvarán levő tyúkketrecből tizenöt darab csirkét és hét darab tyúkot lopott el. A helyszínen alapos vizsgálatot tartottunk, melynek során mintegy negyven darab tyúktollat szedtünk össze. Megvizsgáltuk a ketrec közelében a talajt, hogy nem maradt-e olyan cipő- vagy csizmanyom, vagy valami tárgy, amelyből a tettes személyét lehet megállapítani. A sértett eközben elmondta, hogy este, amikor a baromfiakat bezárta, a reteszben egy szeget helyezett el. Megállapítottam, hogy arra vörös szőrszálak tapadtak. A széthullott tollakon olyan nyomok voltak, amelyek nedves állatszájból származtak. Ha a tettes emberi lény lett volna, nyilván nem vitte, nem vihette el a huszonkét baromfit szabadon, hanem valami zsákban kellett szállítania. Ez esetben a tyúkok tollai nem hullottak volna el. Tudvalevően a róka, akárcsak a kutya, a földbe rejti zsákmányát. A sértett épületétől százötven méterre a répaföldön frissen ásott hantokat vettünk észre. A felásott gödörből három széttépett csirke került elő, a közelében meg hat darab baromfi. Ezt követően közöltük a sértettel, hogy a tettes ragadozó vad, már meg is találtuk a tyúkokat, csirkéket, Molnárné azonban nem osztotta véleményünket, megnevezte Csonka Elemért, aki gyanúja miatt meglopta őt. Aztán hozzáfűzte, hogy mi bizonyára azért nem akarunk az ügyével foglalkozni, mivel ő kulák, Csonka Elemér apja pedig komonista. Ennyit írt Haszonics Ferenc rendőrőrmester. Emlékszem, odarakták Iharkútra a dudari bányából. És ha érdekli…

– A házunkban új bútort vettek az orvosék, a harmadik emeletről. Tele van pakundeklivel a kapu alja… szanaszét. Nekem kellett összespárgázni, mert ezek odadobálták, ahogy esik, még egyet fordulok.

– Jó, ha nem kell mászkálnom annyit, ezzel a beteg lábbal. És, ha érdekli, a Molnárék cséplőgép-tulajdonosok voltak, kulákok, Józsikám, tudod-e? Nekik dolgozott az öreg Csonka, a gépész, rendes ember, rendes komonista. De a fia, az Elemér? Még a gépszíjat is ellopta, nem masináláskor, szerencsére, az lett volna az igazi, ugye? Akkor biztos lecsukják a Molnár Sándort, persze máskor lecsukták, abba halt bele, leverték a veséjét. Itt meg azt olvasom, elvitte a Mariska tyúkjait a róka, az meg azt hitte, a Csonka Elemér. Az a gyilkos. Iharkúton a búcsú másnapján verte szét a fejét egy móri legénynek franciakulccsal, motorbiciklin jöttek, az kellett neki. Otthon voltam búcsúkor. Ott találták meg a hullát az erdő alatt. Az Elemér! Azt olvastam az újságban, Svájcban is megölt két rendőrt, az egyik után négy árva maradt. A Csonkát fölakasztották, az biztos.

– Iharkút nincs, azt mondta a múltkor. Bauxitot talált egy disznó, ugye, azt olvasta? Meg hogy a falu helyén bányát nyitottak, ugye? Meg hogy a sírköveket is fölrakták a teherautóra, amikor elköltöztek. Csókolom, Mancika!

– Siessünk. Várom a szállítókat – mondja Mancika, kettőt csavar a lakatkulccsal, alul, fölül kinyitja az ajtózárat, hátat fordít, előre megy, fogasra akasztja ballonkabátját, kesztyűt húz erős, raktáros-nagy kezére, máris mérlegre rakhatja Veri mama az újságokat.

– Tizennyolc kiló.